Itt a magyar klímasemleges szálloda, ahol a medence vizét is növények tisztítják
A hotel is a győztesek között volt az E.On Energy Globe versenyén.
A hotel is a győztesek között volt az E.On Energy Globe versenyén.
Több mint ötezer demonstrációt szerveztek a világ városaiban, így Budapesten is az ENSZ klímacsúcsa elé időzítve a bolygó jövőjéért aggódó fiatalok. Van, ahol már a politikusok ingerküszöbét is elérte a Greta Thunberg által elindított mozgalom.
Magyarország is csatlakozik a kezdeményezéshez.
A magyarok egészségi állapota lesújtó, és az üvegházgázok kibocsátása is nőtt.
A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) ismét várja a pályázatokat az általa alapított, Fenntartható jövőért díjra, melynek célja, hogy elismerje a Fenntartható Fejlődési Célok elérése érdekében végzett kiemelkedő vállalati és vezetői teljesítményt.
Alig várjuk, hogy nekilássunk finom ebédünknek, ám ott lappang bennünk a kérdés, hogy az elfogyasztott étel nem ártalmas-e nekünk vagy a bolygónknak. Hogyan közelítenék meg ezt a dilemmát egykori neves filozófusok - játszik el a kérdéssel a Mit tenne Nietzsche? című könyv szerzője.
A következő két évben történelmi időket élünk, de ha nem lépünk, akkor ennek a bizonyos történelemnek az utolsó kellemes vagy elviselhető felvonásáról van szó. Ez derül ki a WWF természetvédelmi szervezet kedden kiadott Élő Bolygó Jelentéséből, amely több ijesztő adatot is közöl.
A jó öreg trolibusz koncepciója kicsit nagyobb léptékekben is felmerül manapság.
Hatalmas víz- és földigénye miatt fenntarthatatlan a hústermelés a világon, miközben globálisan nő a hús iránti kereslet. Megoldás lehet a laboratóriumi körülmények között tenyésztett csirke- vagy marha, ha elnyeri a fogyasztók tetszését.
A „minden szemét jó valamire” elv úttörői elsősorban a piaci réseket jól megtaláló startupok, bár a nagyobb cégek is mindinkább rákényszerülnek a fenntartható gazdálkodásra.
Hamarosan beüzemelik Európa legnagyobb lítium-ion akkumulátorgyárát Lengyelországban.
Több százan vonultak fel vasárnap Sydney-ben azt követelve, hogy Ausztrália engedje be az országba azokat a menekülteket, akiket jelenleg Pápua-Új Guineában és Naurun tartanak fogva.
A földfelszín alatti forróság megzabolázása nemcsak zöld energiát adhat, hanem kordában tarthatná egy szupervulkán kitörését is.
Ökölszabályként kezelik, hogy az online vásárlás segít megóvni a környezetet, hiszen a jól szervezett házhoz szállítással temérdek károsanyag-kibocsátás takarítható meg. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű - ahogyan az a HVG Fenntartható fejlődés című különszámának cikkéből is kiderül.
A Volkswagen-csoport teherautókat és buszokat fejlesztő ernyője alá az elmúlt években több fontos cég is bekerült, hogy valami igazán jót alkossanak.
A francia főváros ismét nagy lépést tett afelé, hogy szmogmentes legyen Párizs levegője.
Hetedszer is a holland csapat győzött a napenergia-meghajtású autók ausztráliai gyorsasági versenyén, amelyen több mint 3000 kilométert tesznek meg a járművek Ausztrália sivatagos belsején át.
Három éven belül itt a sofőr nélküli autó – így lelkendeznek a lapok Kaliforniában, ahol jelenleg 42 cég folytat kísérleteket. Ezt hamarosan a közutakon is megtehetik, méghozzá legálisan.
Az olajban született oázisnak is hívott országot az Uber árasztja el elektromos autókkal.